Pharma EQ

Mert ringani jó

Félévenként újabb és újabb babákat ringathatnak a HÁROM KIRÁLYFI, HÁROM KIRÁLYLÁNY MOZGALOM VÁNDORBÖLCSŐIBEN, amelyekből hat darabot a HUNGAROPHARMA is beszerzett. Ezek a jelképei annak, hogy a gyermekvállalás közös ügy, vándorlásuk pedig erősíti a gyógyszerészek közösségeit is.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vándorbölcső programja öt-hat éve indult útjára, nagyjából tíz bölcsővel. Ezeket az Ágymester Manufaktúra vezetője, Czotter András ajánlotta föl. A bölcső nagyon praktikus, odafér az ágyak mellé, de kerülhet más helyre, például a nappaliba is. A nagy érdeklődésre való tekintettel a mozgalom egyre több bölcsővel lett gazdagabb, azokat pedig időről időre meghirdették. Olyan darabjaik is vannak, amelyeket vidéki partnerszervezeteik helyben juttatnak el családokhoz, de csatlakoztak a kezdeményezéshez cégek is. A Felvidéken és más határon túli közösségekben is vannak bölcsőik. Vándorbölcsőt bárki csináltathat, felajánlhat, közösségek közösen is készíttethetnek ilyet. Hasonló módon lett vándorbölcső Vas megyében, Kispesten, Bagon is.

– A bölcsők fél évig maradnak egy-egy családnál, utána kerülnek új gazdához. A program kapcsolódik a munkánkhoz, aminek célja, hogy megszülessenek a kívánt gyerekek. A vándorbölcső nem csak a családoknak hasznos, hanem egyben közösséget is teRemt, átadása jó lehetőség arra, hogy a kicsik szülei találkozhassanak – mondja Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, kuratóriumi elnöke. Tartoznak a bölcsőkhöz füzetek is, amelyekben az is szerepel, ki volt a korábbi lakójuk. Van olyan vándorbölcső is, amely már 10 babának nyújtott pihenőhelyet.

– Vannak települések, ahol a bölcsőt a polgármester adja át, ez komoly eseménynek számít. Emellett számos munkahely is kedvet kapott ezek beszerzéséhez, egyre többen vásárolnak bölcsőket azért, hogy dolgozóik használhassák. Ilyen a Hungaropharma is, amely a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal már két éve szorosan együttműködik. Az Apa-füzetet például patikáknak is adták – mondja a mozgalom vezetője. A praktikus kiskönyv célja az, hogy segítséget nyújtson az apáknak abban, mit kezdjenek a kicsikkel, hogy szülőként felismerjék, a gyermeknevelés közös feladat. A mozgalom a témáról előadást is tartott patikusoknak az ország több településén, az év végi HungaroGálának pedig civil szervezetként ők lesznek a kedvezményezettjei.

Vándorbölcsőből a Hungaropharma hat darabot szerzett be, azokat a cég dolgozói, és a velük kapcsolatban lévő patikák munkatársai kaphatják meg újszülöttjük érkezésekor. A kicsik esetükben is fél évig használhatják a bölcsőt, utána adják tovább egy másik patikusnak. Így a szakemberek tudomást szerezhetnek arról, ha valakinek kisbaba érkezett családjába, a közösségteremtés náluk is működik. Azon túl, hogy újabb és újabb babák ringhatnak bennük, náluk is jelképei annak, hogy a gyermekvállalás közös ügy.

Számos patikusnál fordult már meg Vándorbölcső az országban, mindannyian imádták. – Mi még használjuk, ikreink most 4 hónaposak. Nagyon szeretjük, és a gyerekek is: kezdetben egyszerre ketten is elfértek benne, most már felváltva ringatóznak – mondja dr. Tátrai Tibor, a tatabányai Szent Borbála Kórház Intézeti Gyógyszertár szakgyógyszerésze. A szakember kiemeli, hogy a bölcsők jótékony élettani hatását több vizsgálat is igazolta, azt pedig maguk is tapasztalták, hogy a ringó mozgás nyugalmat ad a gyerekeknek, nagyon jól érzik benne magukat. A vándorbölcsőt a gyógyszerész nagyon szépnek tartja, reméli, hogy az őket követő szülők is nagy hasznát veszik majd, szeretettel használják.

Jó tapasztalatai vannak dr. Mergl Mónikának, a móri Zsálya Patika gyógyszerészének is. – Nagyon megörültem, amikor egy másik patikában dolgozó kollégától hallottam a lehetőségről. Előtte nem terveztük, hogy bölcsőt veszünk, nem is tudtam, hogy ennyire hasznos. Így viszont a kicsinek nem csak a szobában lehetett egy kis fekvőhelye, hanem a nappaliban is – mondja a gyógyszerész. Náluk a vándorbölcső csak három hónapig volt, de az idő alatt is nagy hasznát vették. – Hamarabb adtuk tovább, mert a környékünkön sorra születtek a kicsik. De ez nem is volt baj, mert az én babám elég nagy, így egy idő után szűknek bizonyult számára a bölcső. Addig viszont jókat ringatózott benne, én pedig tudtam a konyhában tevékenykedni – mondja a gyógyszerész. Augusztusban, amikor elvitték, meg is kérdezte, meg lehet-e vásárolni, mert szívesen használná következő gyerekeinél is. És erre ugyan nincs lehetőség, de a vándorbölcsőt legközelebb is szívesen használatba vennék.

Pharma EQ
https://www.hphlab.hu/./pages/hphlab/contents/article/230/pics/lead_original.jpg

A Pharma EQ további népszerű anyagai

Gyógyszerész a tára mögött - Dr. Janca Tímea A „Gyógyszerész a tára mögött” című sorozatunk keretében minden hónapban bemutatunk egy olyan kollégát, … Tovább olvasom + Ökopatika: Martin 1. karácsonyi videója, tippekkel A világ jelenleg egy olyan működésre állt rá, amelynek célja, hogy minél többet fogyasszunk. A termelési … Tovább olvasom + Ökonferencia - Zöld Zoom beszélgetések: GreenGuide Budapest A Zöld Zoom beszélgetések legújabb részében a Green Guide Budapest két alapítója, Konkoly Niki és Erdész … Tovább olvasom + Gyógyszerész a tára mögött - Lestyán Balázs Hazánk piacvezető gyógyszer-nagykereskedőjeként többek között azért is hívtuk életre a „Gyógyszerész a … Tovább olvasom +